Az óceánjáró zongorista legendája - filmkritika

 Az óceánjáró zongorista legendája (1998)

"A szárazföld egy túl nagy hajó, túl szép asszony, túl hosszú utazás, túl erős parfüm."

 "A világ legfurcsább nevét viseli a férfi, aki gyönyörű melódiákat tud kicsalni a zongorából: 1900-nak hívják, mert a 20. század első napján született egy óceánjárón. Danny, a hajó legénységének tagja vette magához, miután szülei elhagyták a kisfiút. Nevelőapja folyamatosan úton van, nem meri a kisfiút a szárazföldön hagyni, nehogy kitoloncolják az országból. 1900 kilencéves korában talál rá a zongorára és egyben nyugalmára. Harmincévesen megismerkedik a trombitás Max-el, aki őstehetségnek tartja őt és a szárazföldre akarja csábítani. 1900 hallani sem akar a dologról, sőt elutasítja a miatta hajóra szállt lemezgyárosokat is. A mások számára tetszhalott életet élő zenész csak az óceánok végtelen horizontját látva érzi magát biztonságban..."
(forrás:  Interaktív filmkatalógus)

Ez a leírás nem fedi tökéletesen a valóságot, de megint csak nem akarok túl sokat elmondani.
Ez a film nagyon fontos nekem, több szempontból is.. az első, hogy a párommal láttam először... a többit meg megtudjátok később.

A filmre gyönyörű képi megjelenítés és tökéletes, hangulatos színhasználat jellemző - szürkék és kékek, tisztaságot sugárzó barnák, és ezeknek rengeteg árnyalata. A film alapvetően kevés színnel dolgozik, és talán pont ettől olyan gyönyörű a képi világa. Egyszerűen lenyűgözött, de ez még semmi.
A zenei aláfestésről talán nem is kéne beszéljek, hiszen ez egy látszólag zenei témájú film, alapkövetelmény hogy jó legyen a zene... és az is. Gyönyörű szép, átérezhető, érthető, és valami csodálatos. (Igen, végig így fogok áradozni a filmről.)
A történet egyszerre megható, elgondolkodtató és vicces - néha belekönnyezik az ember, néha felnevet, az egész film nagyon kifejező és szinte minden jelenete mond valamit az embernek, valami értékeset, amire biztos, hogy mindig emlékezni fog az életében. 

A főszereplő, 1900, nagyon nagyon szimpatikus nekem. Átlát olyan dolgokat, amiket más talán soha nem, és bár ez azért van,  mert soha nem járt a szárazföldön, mégis elgondolkodtat. 1900 boldognak és sikeresnek látszik, van amikor az is, de legbelül egy magányos, ijedt ember. Nincs családja, egy hajón született és még a nevelőapját is elveszítette... igazából nincs senki, akihez fordulhatna. Ez főleg abban a jelenetben érezhető, amikor felcsapja a telefonkönyvet és véletlenszerűen felhív valakit, mert beszélgetni akar. Társaságra vágyik. Magányos. És ez nagyon szomorú. De 1900 nem csak ennyi. Nem csak a magány megtestesítője, hanem a büszkeségé és kitartásé is. Az, hogy azon a hajón hal meg, amin megszületett... nem tudom, mit mondjak. Megértem. Talán én is ezt tettem volna, hiszen neki az volt az egyetlen otthona, csak azt ismerte és csak ott érezte biztonságban magát.
Az is szép megoldás hogy 1900 a hajóval együtt öregszik majd végül... hát igen. Szép, de szomorú.

Hadd mondjak pár dolgot a megfogalmazásról. A párbeszédek tele vannak káromkodással, de ez egyáltalán nem zavaró. A káromkodások beleillenek ebbe a szomorú, magányt sugalló hangulati környezetbe, ami furcsa, de ha megnézed, rájössz majd hogy így van. Emellett pedig, rengeteg poén épül rájuk. És mindemellett rájöttek, hogy zenés filmben a hosszú csendekkel nagyon feszült légkört lehet kreálni. Felemelő élmény megnézni ezt a filmet, tényleg, főleg ezek miatt a hihetetlen jó megoldások miatt.
 
Mindenkinek ajánlom mert nagyon különleges, mert nagyon könnyfakasztó és nagyon nevettető, mindezt pedig megfűszerezi egy nagy adag zenei profizmus és egy gyönyörű háttértörténet.

Személyes véleményem az, hogy meg tudom érteni 1900 gondolkodását... a világ végtelen és ez tényleg félelmetes. Hadd búcsúzzak tőletek egy idézettel. Ne haragudjatok, lehet hogy nem teljesen pontos, a film közben írtam ki nagyon sietősen.

"Az a város... egyszerűen nem volt vége. Hol van a vége? Megmutatod nekem a végét? A kikötőhídon még minden stimmelt, jól voltam, elegáns voltam a kabátomban... (..) Nem a látvány riasztott vissza, Max, hanem amit nem láttam. Annak a nagy, elnyúlt városnak mindene volt csak vége nem. (...) Nem láttam, hol a város vége. A világ vége. Ott a zongora. Elkezdődik, véget ér. 88 billentyűje van mindenhol és mindenkinek, nem lehet végtelen. Te vagy végtelen és a zene amit a zongorán játszol. Nekem így jó, így tudok élni. Ha kiviszel a partra olyan zongorához ültetsz aminek millió és millió billentyűje van. (...) Végtelen számú billentyűn pedig soha nem leszek képes zongorázni. Ez nem az én hangszerem. Isten zongorája. Egek, láttad az utcákat? Csak az utcákból több ezer van. Hogy lehet odalent élni? Hogy választasz egyet?"

 Nézzétek meg a filmet. Mindenképpen. Kötelező, főleg ha zenész vagy, de akkor is ha nem.