Tudjátok sokáig gondolkodtam ezen. Mitől függ, hogy két ember mennyire illik össze, mennyire egészítik ki egymást, és mitől az, amikor ezt hisszük de kiderül hogy mégse?
Sokan azt mondják hogy nincs tökéletes kapcsolat, nincs igaz szerelem, de ha ezek nincsenek, akkor hogy létezhet boldogság a világban?
Ez egy nagyon személyes bejegyzés lesz és nagyon fontos nekem. Nem tudom mennyien tudjátok, hogy az előző kapcsolatomnak miért lett vége - a törődés és a figyelem teljes hiánya miatt. Azt sem tudom, mennyien tudjátok hogy azóta 4 hónapja vagyok egy nagyon nagyon boldog kapcsolatban, ami teljesen más mint amit eddig tapasztaltam. Határozottan pozitív változás. A saját életemből vett példákkal szeretném vázolni hogy szerintem milyen egy tökéletes kapcsolat, ez egy személyes vélemény. Na ugorjunk neki.
A fontossági sorrend nem feltétlenül ez, de a lényeg benne lesz:)
A legnagyobb változás az életemben az utóbbi 4 hónapban az, hogy végre érezteti velem valaki hogy nem létezek hiába, hogy fontos vagyok, és bár ettől függetlenül az önbizalmam még mindig a föld alatt van, ez ad egy olyan biztonságérzetet, amit csak a párom tud megadni nekem. Aztán a következő, hogy megszűnt a távolság. 2 év távkapcsolat után el nem tudjátok képzelni milyen felemelő érzés minden nap látni a szerelmemet. Nem összehasonlítani akarom a két helyzetet, de hát perpillanat máshogy nem megy. Ezek csak körülmények, de fontosak.
Ha egy kicsit a párom személyiségével foglalkozok (nem lesz az olyan kicsi), akkor is sokmindent ki tudok emelni. Ő egy olyan ember akivel alapból nagyon jól megértjük egymást, sokat hülyéskedünk, jó, hogy lehet vele játszani, viszont hogyha a helyzet olyan, bármit meg tudok vele komolyan beszélni. Komolyan vesz és elfogadja a véleményem, ami nagyon fontos szerintem és jól is esik. Elég sok időbe telt amíg sikerült őt jobban megismerni, mert annak ellenére hogy régen ismerem és társasági ember, az én észrevételeim szerint nem tárja fel könnyen a lelkét, és nagyon sok időbe telt amíg azt vettem észre, hogy kicsit nyit felém ezen a téren. Valami hihetetlen hogy milyen figyelmes és mennyire igyekszik, hogy boldoggá tegyen, persze ez kölcsönös és minden kapcsolatnak így kéne működnie. De ami nekem meglepő volt és talán a legjobban esik, hogy nagyon figyel a részletekre. De mindig, minden helyzetben. Komolyan, egyszer említettem hogy szeretem a sárgadinnyés rágót és egy hónappal később kaptam tőle. Arra se emlékeztem, hogy mondtam neki. De ezzel a figyelemmel nem az ajándékokra gondolok elsősorban. (Mondjuk az ajándékozást ez nagyon megkönnyíti számára szerintem :D) tetszik, hogy figyel rám, tudja, mit szeretek és mit nem, tudja hogy mi az ami felvidít, mivel tud a lehető legboldogabbá tenni. És mindig mikor már nem számítok újdonságra, meglep. Folyamatosan. Minden nap egy újabb kis meglepetést tartogat, valamit amire nem számítok, valamit, amivel megmosolyogtat. Nem tudom megunni. Nem tudom, hogy csinálja, de imádom.
Imádom ahogy beszél hozzám, azt, hogy pontosan tudja, mikor lehet poénkodni és mikor vegyen komolyan. Ő az az ember akivel egyszerűen minden átlagos dolog is érdekes és szórakoztató, nem lehet vele unatkozni. Ő az, akinél nincs "de", nincs semmi amit megváltoztatnék. Imádom a mosolyát, azt a huncut csillogást a szemében, amikor kötöszködik és csikiz, mikor megölel. Napokig sorolhatnám még hogy mi mindent szeretek benne és iszonyat sokan megutálnátok érte hogy itt lelkizek, de egyszerűen imádom. És szerintem ez a kölcsönös rajongás, az igyekezet és a figyelem teszi tökéletessé a kapcsolatunkat. Ez teszi azzá ami boldoggá tesz minket, azzá, amit kerestünk.
Nem tudom, mindenki így éli-e meg a szerelmet, de én ilyennek látom. Már csak az hogy ő van nekem, minden percben boldoggá tesz. Folyamatosan megment önmagamtól, megtanít pozitívan hozzáállni az élethez, megtanít elengedni magam és felszabadulni. Egyetlen mosolyával beragyogja az egész napomat.
Na ezek után jöjjön, és mondja nekem valaki hogy igaz szerelem nem létezik, hadd röhögöm körbe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése